Sokan sokfélét mesélnek az egóról. Van, aki kisbetűvel írja, van, aki nagybetűvel. Van, aki hosszú óval, van, aki röviddel. DE mi is az az ego/egó pontosan?

Vannak a tudatunknak különböző szintjei. Lentről felfelé haladva a következőkről beszélhetünk: kollektív tudattalan, tudattalan, tudatalatti, éber tudat felsőbb tudat, felsőbb isteni tudat. Az éber tudatunk egy része az ego, ami az ént én-élményként éli meg.

De nézzük egy kicsit részletesebben…

Kollektív tudattalan az emberiség időtálló, állandó és örök tudatrésze, melyben minden valaha volt emberi emlékezet benne van, és ezekből összegyúródott meggyőződések, törvényszerűségek, archetípusok jelen vannak és hatnak ránk. Ezek lehetnek például az ősi szimbólumok, a kollektív meggyőződések- független attól, hogy ezek pozitívak vagy negatívak- törvényszerűségek. Ha például az álmok jelentését vesszük, sok egyedi jelentéstartalommal álmodunk, amelyeket csakis magunknak vagyunk képesek dekódolni, de vannak olyan ősi tartalmak, amelyek mindenkinél ugyanazt jelentik. Például a kutya minden embernél saját elszabadult ösztöneit szimbolizálja; vagy a meggyőződés, hogy van valamilyen teremtő-rendező elv (az emberiség 98% hisz egy feslőbb hatalomban, istenségben). Szóval a kollektív tudattalan keretet ad az emberi létezésnek. Adja az alapokat ahhoz, hogy csak emberi hitrendszerben legyünk képesek létezni. Megjegyzem, elég fontos keret az életünkhöz.

Ez felett van az ember saját tudattalanja..

Nem bírom k, muszáj megemlítenem, hogy valahol e kettő között van a családi kollektív tudat, vagy családlélek, ami már egy sokkal szűkebb meggyőződés-repertoárt biztosít minden ember számára. Itt vannak belénk kódolva az őseinktől hozott azon meggyőződések, melyek generációkon keresztül rendezőelvnek bizonyulnak egy-egy família életében. Itt rejtőznek a “nálunk a férfiak…, nálunk a nők… ilyenek, mi ezt így szoktuk csinálni; de akár a hivatás vagy egy-egy hivatáshoz való képességcsoport is ide tartozik. Ugye sokszor hallottuk már, hogy ” a mi családunkban nagyon sok a munkás/ az özvegy/ a szívbeteg/ a művész/ a szegény a különc/ az öngyilkos…. Ezek a minták szintén hatnak, elég erőteljesen az egyes emberi életre, azon belül a “szabad akar” nevű dologra. Mert járatlan út nincs, mert valaki előttünk már biztosan kipróbálta a család néhány ezer ősei közül. Amikor teljesen új élethelyzetbe kerülünk, akkor is éreztetik ezek a családi meggyőződések, “szokások” az érzéseinket és a döntéseinket. Mégsem tudunk teljesen tiszta lappal dönteni, mert a kollektív tudattalanban lévő “emlékek” determinálnak minket valamilyen szinten.

És csak ez a szint felett beszélhetünk egy ember tudatáról, mégpedig a tudattalanjáról. Itt olyan információk vannak, amelyekhez az egyénnek nincs tudatos hozzáférése, mert csak eszköztárként funkcionál. De nincs rá szükségünk, hogy tudatosítsuk ezeket az információkat. Itt van például életünk minden egyes pillanata elraktározva. Ugyan miért lenne szükségünk arra az élményre, hogy 632-szer hogyan mentünk az óvodába. Arra viszont szükségünk van, hogy ennek a 632 alkalomnak mi a közös vonása… mert az már általános érvényűvé, azaz ránk nézve törvényszerűséggé fog erősödni. (Utáltam óvodába menni, mert mindig… és soha…)

Aztán jön a tudatalatti csodálatos világa, ahol már életünk eseményeinek a meggyőződéssé tömörült törvényei lapulnak, valamint azok az élmények, melyek a szokásostól merőben eltértek. (632 óvodába járás közül arra határozottan emlékszem, amikor…) Mert ott erős érzelmi hatás kapcsolódik az eseményhez. És ennek már a tudatalattiban a helye, mert erőteljesen hatni fog a személyiségünkre, ezáltal a sorsunkra alakulására is. (Óvodába menet egyszer nagyon megijedtem…; óvodába menet olyan különleges élmény volt…)

Aztán végre tudatunknál vagyunk, és megérkeztünk az éber tudatállapot szintjéhez. Itt tudatosan körülhatároljuk önmagunkat, elkülönítve önmagunkat térben és időben mindenki mástól. Ez a “gondolkodom, tehát vagyok” szint. Itt tudatos az én-élményünk, hiszünk magunkról és a világról sok dolgot, (és nem hiszünk el magunkról sok dolgot, amit pedig kellene). A tapasztalataink által megélt tudatos felismerések szintjéről beszélünk, mely a múlt felidézhető emlékei alapján elképzel valamit a jövőről és a jelenben teszi a mindennapos dolgát.

Szóval megérkeztünk arra a szintre, ahol az ego lakik. Az ego csak része az éber tudatnak, nem azonos vele. Az ego az a rész, amelyik gondolkodik, mondatokban beszél a fejünkben, lineárisan rendezi a gondolatokat, teendőket a fejünkben, és amelyik hangosan, minden érzést túlharsogva hajtogatja a maga meggyőződését, hogy az életünket a megszokott mederben tartsa…vagy a megszokott mederbe kényszerítse. Az ego egy olyan lélekrész, amely betartatja az egyén által kialakított meggyőződéseket.

És ez a lényeg!

Mert az ego képes az anyagi világban teremteni- azokat a dolgokat vonzza be- amelyek az egyén meggyőződésében erőteljesen jelen vannak és érzelmileg dominánsak. Még akkor is, ha ez nem felel meg a valóságnak, csupán illúzió.

Például: alanyunk meg van győződve, hogy ő alkalmatlan arra, hogy… (náluk a családban senki nem tett ilyet, mert úgy hiszik…). Az ego pedig ezt a parancsot végrehajtja… Mert neki a főnök azt mondta, hogy” alkalmatlan vagyok”, ami lefordítva azt jelenti, hogy az ego azt a parancsot kell, hogy teljesítse, hogy az egyén megtapasztalja az alkalmatlanságot. Álljunk csak meg egy pillanatra! AZT A PARANCSOT HAJTJA VÉGRE, HOGY “ALKALMATLAN VAGYOK”! Tehát ő nem létrehozta a meggyőződést, ő csupán tapasztalatokhoz segít, hogy amit az egyén hisz magáról, az valósággá váljon tapasztalatok és félelmek által. (Miért pont félelmek által? Mert a félelem az egyetlen érzelem, amit kétely és feltétel nélkül elfogad minden ember.) Csak parancsot teljesít. Csak végrehajt. Az ego ugyanis nem képes érezni, nem ő vagyunk. Ő csak egy kicsiny darabkája az éber tudatnak, aki hisz magáról valamit. Nem az ego határolja körül önmagát, nem ő definiál minket, nem az ego dönti el, hogy mire vagyunk képesek vagy alkalmatlanok, méltók vagy nem méltók. Ő csak a végrehajtó… De ezt viszont precízen, analitikusan, lineárisan teszi, érzelmektől mentesen. És sose kérdőjelezi meg a főnök parancsait. Nem áll le velünk vitatkozni, hogy önpusztító és sorsrontó a parancs. Ő csak végrehajt.

És ez a legfontosabb mondandóm mára. Ne bántsátok az egót. Nélküle nem lennénk képesek a fizikai valóságban eligazodni, megszervezni és végrehajtani az életünk mindennapos dolgait. De adhatunk neki sokkal jobb parancsokat, mint a félelem, az elkerülés vagy az alkalmatlanság. Nagyon sokszor elegendő lenne ezeket a meggyőződéseket, beidegződéseket felülvizsgálni időről időre, és átfogalmazni pozitívra, aktuálisra. Már ennyivel nagyon sokat javulhatna az életünk, mert legtöbb meggyőződés nem a világról vagy a benne szereplő emberekről szól, hanem önmagunkról.

Az éber tudat felett van a felsőbb tudat, aki mindezt tudja, és aki a parancsokat osztogatja. Az erkölcsi, morális elvárások önmagunktól, a magasabb szintű tudás és összefüggések vannak ezen a szinten. A fejlődés lehetősége is innen ered. Mert ezen a szinten rálátása van az egyénnek saját személyiségére, életére, sorsára, és jobbá akarja azt tenni. A felsőbb tudat látja azokat a törvényszerűségeket, melyek lehetőséget képesek nyújtani a pozitív és teljes lelki változáshoz. Ekkor jön valahonnan az erő, hogy mégis nekiveselkedünk századszor a kihívásnak és meg vagyunk győződve arról, hogy most valami új és pozitív dolog fog történni. Másképp lesz, mint szokott. És ekkor igaza lesz, és végre itt lent a fizikai valóságban megszakad az ördögi kör, megtörik a jég, és valami csodálatos és új életszakasz veszi kezdetét.

Van még egy feslőbb isteni tudatunk, amit úgy képzelhetünk el, mint a bölcs és szerető fivért/ nővért, aki mentorál minket, aki olyan magas bölcsesség birtokában van, ami minden élethelyzetünkön képes lenne segíteni- már ha meghallanánk. Aki rálát a sorsunkra, és tudja a legrövidebb utat felfelé. Kapcsolatban áll az emberiség felsőbb tudatával, és onnan bármilyen információt képes “letölteni”. Képes lenne rajtunk segíteni. Csak oda kellene rá figyelni, és megérezni a suttogását.

A sorsunk predesztinált. De csak az éber tudat szintjéig. Ami az felett van, képes felülírni a sors által elrendelt dolgokat. De ehhez nekünk kell tudatosabbnak lennünk önmagunkkal, és beengedni a félelmeken és rossz beidegződéseken túli bölcsességeket és érzéseket, melyek bennünk lakoznak és képes újraformálni az életünk eseményeit.