Az ember alaptermészetének szerves része a félelem.
De miért van szükség a félelemre?
Miből születik a félelem?
Miért legyőzhetetlen a félelem?
Nos, a félelem egy belső feszültség következménye, amikor a saját elménkben biztosan tudunk valamit, erről maximálisan meg vagyunk győződve, és ez a tudás biztonsággal tölt el minket: ismerem a világot, és a helyén tudom kezelni annak jelenségeit.
Erre jön az érzelmi, tudatalatti állapot reakciója, információja, mert érzékel valamit, ami eltér a normálistól, a nyugalmi állapottól. Ez diszkomfortos érzésekkel jár, és ellentmond mindannak, amit mi a világról és önmagunkról, a másik emberről tudunk, és akarunk tudni.
A tudat ragaszkodik a biztonságot jelentő, számára megnyugtató nézetekhez, meggyőződésekhez, mert ez a biztonságérzet alapja. Minekünk embereknek pedig a legfontosabb érzés, amire törekszünk, a biztonság.
A tudatalatti érzelmi megismerő képességünket azonban nem korlátozza az, amit tudunk. Ő képes minden dolog, érzés, információ érzékelésére, amelyekre nincs sem tudatos, sem logikus magyarázat. Mert ő nem aszerint kezeli a z ingereket, hogy elfogadjuk-e valóságnak, vagy nem. Hanem az alapján érzékel, ami van, vagy nincs. Ez pedig sokkal tágabb kör, mint amiről tudunk vagy tanultunk.
A félelem ott születik, ahol a tudatos eszünk és az érzékelt valóság között eltérés, esetleg szembenállás van. Mert kikerülünk abból a magabiztos állapotból, hogy irányítani tudjuk az életünket.
A félelmeket próbáljuk megmagyarázni, vagyis győzködjük magunkat, hogy az nincs is, csak fantázia, kitaláció, és hasonló önringató kitalációk, melyek célja az lenne, hogy visszaállítsa lelkünket a nyugalmi helyzetbe és az ismert, biztonságos világba.
De nem lehet a percepciókat gombnyomásra kikapcsolni!
Ebből a szembenállásból alakul ki az a belső feszültség, aminek a tünete a félelem.
Van egy jó (vagy rossz?) hírem: NEM OK NÉLKÜLI A FÉLELEM, MERT MINDENNEK VAN OKA, és a félelem egy okra adott reakció. Nem az a megoldás, hogy próbálok úgy tenni, mintha nem volna tünetem, hanem ellenkezőleg, éppen itt kell megállni és elgondolkodni azon, pontosan mit is érzünk. Ha az érzéseinket felvállaljuk, nem fogunk ellene érveket gyártani, és nem győzködjük magunkat arról, hogy a valóságos érzések, félelmek nem is léteznek.
A félelem olyan, mint bármely másik érzékszervünk, csak más spektrumot figyel, mint a többi, fizikai érzékszerv. Mert a félelmek a saját legbenső lényükről és a külvilág láthatatlan, de annál erősebben érzékelhető dimenziójával foglalkozik: érzések, megérzések. A félelem, mint állapot az általunk érzékelt valóságra adott tagadás következménye.
Akkor mit lehet tenni?
NE TAGADD LE, AMIT ÉRZEL!
Mert amit érzel, számodra az a valóság. Fogadd el az érzéseidet, és a téged determináló meggyőződéseidet igazítsd az érzéseidhez. Akkor többé nem kell magaddal vitatkoznod, magadat győzködnöd a tapasztalataid ellenkezőjéről. Mert a világ sokkal összetettebb, mint amennyit ismerünk belőle. Miért rekesztenénk ki a valóság hatalmas részét az életünkből, ha eleve bennünk van ennek a világnak az érzékeléséhez szükséges képesség?
Álljon itt egy egyszerű példa:
Lizi retteg attól, hogy a párja megcsalja. Éjjel-nappal gyanakszik, elvesztette bizalmát, szerelem helyett csupán a féltékenység őrülete van a szívében. De győzködi magát, hogy ez nem is igaz, hiszen a párja őt szereti, hozzá jön haza minden nap, nem is az a megcsalós típusú férfi.
Tehát: amit tud: nincs semmi bizonyíték a megcsalásra.
Amit érez: rettegés, hogy megcsalják.
(Be kell vallanom, hogy itt van egy nagy elcsúszási lehetőség a dolog értelmezésében. Felületesen nézve a külvilágot állunk neki szétcincálni, analizálni. De a valódi ok a mélyben rejtőzik!)
Miből fakad az érzés, hogy retteg Lizi a megcsalatástól? Abból, ahogyan önmagáról gondolkodik, és érez. Mit érez ez a nő valójában önmagával kapcsolatban? Azt, hogy ő nőként alárendelt, kevesebb, mint a párja, és a párkapcsolatban neki mindig csak az alárendelt szerep juthat, mert a nőnek az a dolga, hogy…
A valódi ok az önmaga nőiségének, női- férfi szerepek alá-fölérendeléséből adódik.
Mi szülte meg a rettegést? Az, hogy ő kiszolgáltatott a párjának, mert alárendelt.
Még csak tünetet sem kell mutatnia Lizi párjának ahhoz, hogy Lizinek tünetei legyenek!
Mi a helyes megoldás?
* felvállalom, hogy kevesebbnek érzem magam;
* átgondolom, mit gondolok a női szerepről;
* mit akarok másként gondolni, érezni;
* mit kell ahhoz tennem, hogy ez megvalósuljon.
ÉS egy kis csipet pikáns fűszer a végére: CSAK AKKOR FOG MŰKÖDNI A VÁLTOZÁS, HA OLYAN MEGOLDÁST TALÁLOK, AMIBEN ÉRZELMILEG KÉPES VAGYOK TELJESEN FELOLDÓDNI, ÉS MEGKÖNNYEBBÜLNI.
Csak azt vagyunk képesek megteremteni, amit érzelmileg a sajátunknak élünk meg!
Kalandra fel, és izgalmas félelem- felfedezést kívánok minden kedves olvasónak!